Bemutatkozás
…hogyan is kezdődött? Kislány korom óta vonzottak a szép ruhák, ami egy lánynál, nőnél – talán nem túlzás ezt állítani – természetes. Kedveltem a kézzel fogható dolgokat, szerettem alkotni, először csak ruhákat rajzolni, majd azokat megvalósítani. Vonzott a divat, a „szépségipar”, ami kezdetben modellkedésben és a fotózásban öltött testet. Többfajta munkát és munkahelyet is kipróbálva, végül az esküvői ruhák mellett maradtam, ami egy életre szóló élmény és hivatás lett számomra. Alkalmazottként kitanultam ennek a szakmának a csínját-bínját és ma már kimondhatom, örülök, hogy a sorsom ide vetett.
2016-ban alkalmam nyílt egy régi, titkos vágyam, álmom megvalósítására, saját esküvői szalont nyithattam. A több hónapos, éves tervezés eredménye remélem, nem okoz csalódást és mindenki jó érzéssel távozik majd az üzletből. Én ezen leszek…
Ha már eldöntöttétek, hogy összefűzitek sorsotokat, akkor látogass el a Rosa Esküvői Szalonba. Itt mindig a legújabb, legdivatosabb ruhák közül választhatsz. Szalonunkban megtalálhatók a Demetrios, OreaSposa, Elleni Elias, és más ismert márkák ruhái. Természetesen nemcsak a menyasszonyi ruhákra korlátozódik a választék, ezek mellett számos kiegészítő közül választhatsz. A fehérneműtől a cipőkön át a legdivatosabb alkalmi ékszerekig terjed a skála. Mindezek mellett menyecske- és estélyi ruhákból is bő választékkal várunk.
Időpont egyeztetési lehetőséggel, egy kedves, stílusos, exkluzív környezetben, sok éves tapasztalattal a hátam mögött várunk a Rosa Esküvői Szalonban, ahol mindig Te vagy a legfontosabb…
Várom a jelentkezésedet és bízom benne, hogy hozzájárulhatok életed egyik legszebb napjának boldoggá tételéhez.
Káli Hedvig